Ismerd meg munkatársainkat

munkatars-ismerteto-ihasz-ferenc.jpgDr. Ihász Ferenc 

Ihász Ferenc 1978 -1993 között testnevelő tanárként (szakmai gyakorlat vezetőként) dolgozott az akkori Gombos Ferenc Általános Iskolában. 1993 szeptemberétől tanársegédként kezdte felsőoktatási tevékenységét az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Testnevelés Tanszékén. 1999-2003. Ph.D. fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetem, Sporttudományi Doktori Iskolában, Budapesten. 2013 – habilitált, majd pedig 2016-tól egyetemi tanárként dolgozik.  Sporttudományi Diákköri tevékenysége során 64 hallgató szakmai vezetője volt. OTDT Pro Scientia Aranyérmes hallgatója Tóth Eliza. Nemzetközi diákköri tevékenysége során 23 hallgató (portugál, francia, USA, olasz, spanyol), témavezetője volt. Három doktori iskola témavezetője (ELTE PPK, PTE ETK, SZE). Doktori témavezetései során 8 hallgató fokozatot szerzett, 6 hallgató pedig a folyamatban van. 42 tudományos projektben dolgoz(ik)ott. Ezek témája az iskolai-és a versenysport terheléstervezése, az egészségmegőrzés jegyében. Az időskorúak életminőségének megtartása. Összes közleményeinek száma: 361, tudományos közleményeinek száma 100, hivatkozásainak száma: 901. 

Ferenc Ihász worked as a physical education teacher (traineeship supervisor) at the then-Gombos Ferenc Primary School between 1978 and 1993. In September 1993, he started his higher education as an assistant lecturer at the Apáczai Csere János Teacher Training College, Department of Physical Education. 1999-2003 - Ph.D. at the Semmelweis University, Doctoral School of Sports Science, Budapest, Hungary. 2013 - Habilitated and since 2016 - full professor.  During his activity as a Sports Science Student, he was the professional supervisor of 64 students. OTDT Pro Scientia Gold Medal student Eliza Tóth. In his international student activities, he has been the topic leader of 23 students (Portuguese, French, USA, Italian, and Spanish). Theme leader of three doctoral schools (ELTE PPK, PTE ETK, SZE). 8 students have graduated and 6 are in progress. He is (are) working on 42 scientific projects. These are on-load planning for school and competitive sports in the context of health promotion. Maintaining the quality of life of older people. Total number of publications: 360, scientific publications: 100, references: 901. 

 

munkatars-ismerteto-szaloki-richard.jpg

Szalóki Richárd

• 1988-2002 versenyszerűen atletizáltam 400,800 méteres síkfutás, ahol többszörös korosztályos válogatott voltam.

• 2002-ben szereztem meg az alapdiplomáimat a Pécsi Tudomány Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetében, mint középiskolai testnevelő tanár, illetve atlétika szakedző.  

• 2002-2022 között középiskolai testnevelő tanárként (szakmai gyakorlat vezetőként) dolgoztam a Győri Szakképzési Centrum Deák Ferenc Közgazdasági Technikumban.  

• 2003 szeptemberétől óraadó tanárként kezdtem felsőoktatási tevékenységét az akkori Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Testnevelés Tanszékén.  

• 2002-2004. között Turizmus és egészségturizmus szakértői diplomát szereztem a Pécsi Tudomány Egyetem Földrajz Intézetében,  

• 2005-ben tevékeny részese voltam Dr. habil. Bánhidi Miklós vezetésével és mentorálásával induló Rekreációszervezés és Egészségfejlesztés szak elindításában.  Ezen a szakon tanítottam, illetve szakmaigyakorlatvezető voltam 2018-ig.

• 2009-ben a Semmelweis Egyetem, Sporttudományi Karán Gyógytestnevelő tanári diplomát,  

• 2011-ben pedig az ELTE Savaria Egyetemi Karán szereztem meg a gyakorlatvezető mentortanári diplomámat. Aminek segítségével 17 hallgatót segítettem, az összefüggő tanítási gyakorlat keretében a diplomaszerzéshez.

• 2021-től újra óraadó tanárként kerültem vissza a szakra, már, mint a Széchenyi István Egyetem Egészség és Sporttudományi Karára.  
Jelenleg a doktori tevékenységemet végzem a Széchenyi Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori iskolájában. Kutatási témám a sportszféra hatása a terület és településfejlesztésre, illetve a sport, mint gazdasági tényező hatási és kölcsönhatásai a gazdaság más területeivel.  
Az egyetemi oktatás mellett jelenleg is aktívan tevékenykedem, mint atlétaedző, a GYAC közép-hosszútávfutó szakági edzője vagyok. Szerencsémre elmondhatom, hogy a tanítványaim számos hazai és nemzetközi sikereket értek és érnek el jelenleg is, illetve a jövőben is ezen munkálkodunk.

Remélem, hogy munkámmal magam is hathatósan hozzájárulok az új Egészségfejlesztési és Edzéstudományi Tanszék eredményes munkájához.

 

 

barthalos.jpegBarthalos István

Az UNI Győr női kosárlabda NB I/B és egyetemi csapatának vezetőedzője. A Széchenyi István Egyetem csapatával többszörös egyetemi bajnok, valamint az Európai Egyetemi Játékokon 3x3 kosárlabdában bronzérmet szerzett. Kétszeres világkupa-résztvevő az egyetemi 3x3 csapattal. Edzője Rokob József világcsúcstartó ultratriatlonistának. Sporttudományi kutatásai az idősek mentális és fizikai állapotára, az él- és versenysportolók motorikus jellemzőire és motivációjára, valamint a 3x3 és 5x5 kosárlabdában alkalmazott kiválasztási folyamatokra irányulnak.