EFOTT
Köszönjük, EFOTT!
Szuper élmény volt ott lenni az ország legnagyobb hallgatói fesztiválján, ahol idén egyetemünk, a Széchenyi István Egyetem volt a házigazda! Intézményünk innovatív programokkal, sok meglepetéssel, képzési, közösségi és élményalapú portfóliójával várta a látogatókat.
A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő összegekkel ösztönzi a publikációk készítését
Tudományos Ösztöndíj: a Széchenyi István Egyetem kiemelkedő összegekkel ösztönzi a publikációk készítését
A kutatói kiválóság elismerése és az intézmény globális láthatóságának további növelése a célja a Széchenyi István Egyetem Tudományos Ösztöndíjának, amelynek legújabb kiírása nemrégiben jelent meg. A támogatás mértéke a nemzetközi élvonalba tartozó publikációk esetén publikációnként akár a 2,3 millió forintot is elérheti.
Térségi fejlesztéseket szorgalmaz partnereivel a Széchenyi István Egyetem
Sport, gazdaság, fenntarthatóság: térségi fejlesztéseket szorgalmaz partnereivel a Széchenyi István Egyetem
Idén negyedik alkalommal rendezték meg a „Víz, amit akartunk” elnevezésű konferenciát a Széchenyi István Egyetemen. A rendezvény ezúttal „Új hullámokon” mottóval Győr vízhez kötődő fejlesztési lehetőségeit járta körül a sport, a gazdaság és a fenntarthatóság szempontjából. Az est folyamán az intézmény és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség együttműködési megállapodást írt alá a maratoni kajak-kenu-világbajnokság megrendezése kapcsán.